édes-anya

Forrás: Vakvágta | 2012 május 7.

Anyáknapi megemlékezés következik sajátosan és sajátos körülmények között.

Felvéve a harcot a rosszindulatú blogomat támadó robotokkal juszt is leírom amit Május első vasárnapja az emlékezés az édesanyákra előhoz és hozott belőlem.
Akik régebbtől fogva olvasnak engem tudhatják hogy édesanyámmal mindig is nagyon szoros meghitt kapcsolatban álltam ez azt gondolom köszönhető az ő és az én személyiségünknek, valamekkora mértékben a vakságomnak és a külső körülményeinknek. Mivel ő már tizennégy éve lassan hogy nincs velem fizikailag ezért emlékekre hagyatkozhatom akkor amikor rá gondolok de ezek a “fotók” nem sárgulnak halványulnak az évek múlásával sem.

Már az óvodába járásomnál is anyám nagy áldozatot hozott értem de én erről csak évekkel később szereztem tudomást. Történt ugyan is hogy a közelben lévő győri ovi csak úgy engedte hogy az ikertesómmal egy csoportba járhassak és egyáltalán átlépjem az intézmény kapuját ha folyamatosan szülői felügyelet alatt állok. Édesanyám abban az időben már nem dolgozott de azért a háztartást el kellett látnia ami akkor hat embert jelentett, de ő egy percig nem habozott hogy délelőttönként ott üljön és figyeljen engem, természetesen észrevétlenül mert megzavarni nem akarta az óvodai beilleszkedésem. Egy esetre emlékszem amikor “elszólta” magát ugyan is éppen csendben volt és ő nagyon halkan köhhintett egyet mire én mint egy vadászkutya a fejem körbeforgatva elindultam a teremben hogy eez biztosan ő volt, hol rejtegetik és ha itt van akor miért nem jön vagy nem jöheto da hozzám.
Ez az amúgy is szoros kapcsolatunk anyuval megmaradt sőt talán erősödött is mikor hat éves koromban elkerültem a budapesti Vakok Általános Iskolájába, de itt egy másik édesanyával is átalakult a kapcsolatom mégpedig a nagymamámmal aki Budapesten lakott. A rendszer úgy nézett ki, hogy elvileg péntek délután kaptunk eltávot iletve kimenőt és vasárnap estére kellett csak visszamenni, de mivel én tudtam Pesten aludni megtehettem hogy csak hétfőn reggelre mentem be a “támaszpontra”.
A mamával való kapcsolatomról azt gondolom mindent elmond, érzékeltet, hogy anyámat folyamatosan vegzálta hogy ne kényeztessen el és különben is ne nézzek sokáig televíziót mert nyolc órakor már ágyban a helyem. Fontos információ hogy azt a kegyet is elnyertem hogy hetente egy napot általában szerdán estét a mamánál tölthettem, ez mondjuk akkori eszemmel nagyon kellemes volt, de így visszatekintve lehet hgoy lassította a beszokásom az új közösségbe. Na most azt sosem felejtem el (már nem tudom melyik évben történt) de hét nyolc éves koromban volt ez az esemény de azzal együtt hogy a mama folyton hangoztatta hogy engem rövidebb pórázon kellene tartani és majd megtudnám mi a magyarok istene ha ő lenne a nevelőtanár, egyik tavaszi délután nagy meglepetésemre nem a felé vivő trolibuszra szálltunk fel hanem valami egészen másik irányba mentünk, és mikor rákérdeztem hogy merre tartunk, csak annyit mondott hogy ” a vidámparkba, de anyádnak nehogy elmeséld!”
Máskor csak úgy soron kívül eperrel kedveskedett nekem, de a leges-legnagyobb húzása az volt, hogy közölte, ha a másnapra megtanulandó Mátyás anyja verset a fürdőkádban ülve hibátlanul felmondom neki akkor közösen megnézzük az akkor még bajnok csapatok európa kupája valamelyik elődöntőjét, és még mielőtt özbevágtam volna, azt mondta hogy ha büntetők lesznek akkor azt is természetesen de titkomat meg kellett tartanom. Gondolhatjátok hogy gőzerővel tanultam az Arany balladát, még a fekete hollót is imádtam benne.
A meccs fantasztikus volt, annyira emlékszem hogy a Monaco játszott.

Visszatérve édesanyámra, elbúcsúzni tőle hétfő reggel mindig nehéz volt de várt a kötelesség, a tanulás és az a tudat éltetett hogy ha kibírom az általánost akkor újra othon lehetek vele és a családommal. Az este és főleg a hétindító este volt szívszaggató, de a két egymáshoz pórázolt plüskutyám akik az othont hozták el akkor a hálóterembe valami miatt intenzívebben emlékeztettek mindenre ami nem volt velem. Egyszer aztán meg is oldódott a titok hogy miért tudtam hétfői napok estéjén-éjjelén könnyebben hazagondolni mint máskor. A kutyusaim nappali szolgálati helye az ágyneműtartóban volt, és a módszer úgy nézett ki hogy őket vettem ki mindenek előtt, és az éjjeliszekrényre tettem ameddig az ágyazás folyamata el nem érte a 100-százalékot, utána mert még voltak esti teendőim szépen bekerültek a párnámra és betakartam őket hogy várjanak békességgel. Egyik este viszont váratlan hang ütötte meg a fülem egy koppanás ahogy a böhöm-nagy paplant emeltem ki a tartóból. Azonnal elkezdtem kotorni a fa dobozban és találtam is egy hengeres fém dobozt. A szívem egyre vadabbul vert hogy mi lehet ez, remélhetőleg nem került semmi olyan tárgy hozzám akár véletlenül is ami függelemsértésnek minősül mert az akkor korábbi takarodót vagy két esetleg több órás “kiállítást” vont maga után ami komoly büntetés volt mert nem volt szabad szólni senkihez. Csak megjegyzem, akkor kaptam ilyen hosszú büntetést mikor egy bohém estén ahogy egy szappantartót dobáltunk egymásnak a társaimmal pont vállon találtam a belépő éjszakás nevelőt.
Kezemben a hengeres tárgy, próbálok behajolni vele az ágyneműtartóba hogy véletlen se lásson senki, kicsit magamra is csuktam ami könnyedén ment mert eléggé pici voltam, tapizgatom, forgatom, rázom, és akkor jöttem rá hogy nem más mint egy doboz egy dezodor doboza. Picit megnyomtam hogy ne szisszenjen nagyot és akkor ütött lelken a felismerés hogy ez nem másé mint az édesanyámé! Tíz év körüli lehettem de rögtön összekapcsolódott bennem minden hogy ezt most éppen itt felejtette de ez volt az oka hogy a hét első napjain jobban emlékeztem a lakásunkra és mindenre ami oda köt. Persze visszatettem a tartóba a parfümöt bár nagy volt a kísértés hogy vigyem magammal és titokban othon és anyu illatot varázsoljak magamnak de arra gondoltam hogy nem szabad kiderülnie hogy rájöttem a “trükkre”, ezért oda tettem ahol eredetileg is volt.

Lassan-lassan beleszoktam a rendszerbe de ez nem sokat változtatott az anyai kötődésemen, nem lett sem gyengébb, sem erősebb csak kevésbé látványos.
Általában a nyárvégi másfél hét volt kicsit siralmas nekem, mert tudtam hogy lassan újra be kell “rukkolnom” ahogy Svejkék mondták és minden másodpercet az anyai közelségben szerettem volna tölteni. Ezt a helyzetet ő pontosan átlátt és bár nagyon aggódott értem tudta hogy az egészséges fejlődésem érdekében néha be kell húznia a féket. Egy ilyen fékhúzás meglehetősen jól sikerült, nyár vége volt és Balatonalmádiban nyaralt az egész család, nővéreim a sógoraikkal az ikertestvérem a szüleim és én, sőt a Győrben alattunk lakó szomszédaink is akikkel igen jó azóta is a kapcsolat ők is a városban tartózkodtak tehát igazi mediterrán hangulatú esték voltak, gyereksírásos, futkározásos vizipisztollyal ismerőst idegent lelövöldözős, és sokat éneklős viccmesélős esték voltak eze. A nyaralás elején még erre is emlékszem egy keddi napon a testvéreimmel és a társaságból még néhány fiúval lánnyal elmentünk egy szórakozóhelyre diszkóba, szerintem akkor voltam életemben először egész éjszaka ilyen helyen és nagyon tetszett a sok ember, a sok jó zene amire azért táncolni is “kellett”, mert a lányotól a társaságból vastagon kaptam az ívet hogy ” na ne ülj csak ott, nem rádiót hallgatsz, tessék mozogni”. Az első ilyen este nagyon is tetszett és reméltem hogy a következő nyáron is lesz részem ilyenben. A sors azonban másképp alakította az eseményeket, mert néhány napppal később hallottam én hogy a fiatalok készülnek valahová de addigra már vészesen közeledett az év eleje és én szégyen-nemszégyen inkább maradtam volna anyám szoknyájánál. El is vonultam este nyolc körül hogy áh én már a kis kuckómban vagyok és baromira aludni készülök de anyámat ez egyáltalánnem hatotta meg, este kilenc körül közölte velem hogy jó lenne ha a ruhámat lecserélném mert amiben vagyok nem lehet szórakozóhelyre menni, és mielőtt felsorakoztathattam volna az érveim azt is megemlítette hogy ha most nem mozdulok ki akkor mit fogok mesélni a kollégiumban a többieknek, esetleg azt hogy mehettem volna de inkább csak feküdtem egész este? No nekem sem kellett ennél több iletve a hiúságomnak, fél perc alatt teljes harcidíszbe öltöztem és aztán ugyan azzal a társasággal belevágtunk a poppélet sűrűjébe. Ezúttal az egyik sógorom közreműködésével sikerült megismerkednem egy német lánnyal, és minden bátorságom összeszedve először a La Izla Bonitára táncoltunk majd egy Tina Turner számra még lassúztunk is. Anna, mert hogy örökíttessék meg lány neve nagyon jól tolerálta hogy nem tudok táncolni és mert nemsoká mennie kellett még egy apró kőzetdarabot egy kvarcot is adott nekem. Másnap fáradtságot nem igazán éreztem, ugyan úgy strandoltam mint máskor viszont este bár a két bajtárs a plüskutyusok is ott voltak az ágyamban de a kvarc is helyettalált a párnámon. Éppen már félálomban voltam mikor ahogy hívtuk mindig is anyu belépett, azt érzékeltem hogy járkál körülöttem, néz nagyon néz valamités csak ennyit mondott: “látom kisfiam kezdesz felnőni.”, csak napok múlva értettem meg hogy mire vonatkozott ez a kijelentés.

Eztkövetően a hazautazást követően nagyon is felgyorsultak az események főleg érzelmi szempontból. Az történt például, hogy volt egy nap amikor teljesen véletlenül ahogy lógattam a kezem állva a szobában az ujjaim közé zártam egy méhecskét, a győri strandon beleléptem egy darázsba, és én ezeket ürügyül szerettem volna felhasználni arra hogy ne kelljenmég iskolába vonulnom. De eljött az indulás napja ami amúgy évközben nem zaklatott fel olyan intenzíven mint év elején, pakolás, kicsi játék, rituális búcsúa lakástól, az ebéd szigorúan sültkrumpli és rántothusi jó sok mert a koleszban nem mindent ettem meg részben dacból részben válogatós is voltam részben meg mert valóban szörnyű volt az étel.
Anyu kedveskedni akart nekem és mondta hogy ezúttal nagyon finomra sütötte a krumplit. Számhoz emeltem az első darabot és olyan furcsa ízét éreztm. Gondoltam hogy biztos a cukros üdítő miatt amit ittam. Jött a következő és a következő, több mint a felét megettem a porciónak de anyám látta rajtam hogy valami nem tetszik és a “nemtetszés” meg neki nem tetszett, és rám is szólt hogy ha nem kell hagyjam ott, bár ő szeretettel csinálta. Ott is hagytam és a lehető legszomorúbb lettem de fájt hogy az utolsó lakomám sem sikerül jól és nem hiszik el nekem hogy fura ízt érzek, és a vonaton is biztosan sokan leszne és…
Ebben a hangulatban készülődtem, és semmihez nem volt kedvem, ráadásul még a véletlenül erkélyünkre tévedt kismadarat sem tarthattam meg előző nap mert “állítólag” mikor labdázni voltam akkor értejött az anyja és el kellett engedni a dobozból, szótlan voltam egész úton bár mindig is imádtam forróságban utazni. Az iskolakezdésen is csak átestem, mentem előre mint egy gép, bántottak a vasárnap délután történtek, de eljött a szerda és a nagymama, aki akkor már nem vitt el magához, hanem csak eljött beszélgetni velem, és kedvetlenül-kelletlenül válaszolgattam neki mikor is azt mondta hogy “anyád azt üzeni hogy igazad volt, véletlenül megcukrozta a krumplit vasárnap”. Erre aztán könnyekben törtem ki hogy van igazság a földön és hirtelen úgy éreztem helyre állt a világ rendje de azért megérintettem a zsebemben lévő kvarcot.

Anyám nem csupán ilyen “gyerekes” dolgokban állt ki értem, de amit sosem fogok neki elfelejteni hogy mikor utolsó évem töltöttem az általánosban és egyetlen győri középiskola sem akarta hogy ott folytassam tanulmányaim, ő fáradtságot idegeskedést érzelmi ráhatást és fenyegetőzést nem kímélve kiállt értem. Meg kell említenem még két nevet mert a fairplay így kívánja Nagy ernőt az akkori győri megyei vakok szervezete elnökét és Olaszi Imrét aki az önkormányzat oktatási irodáját vezette hogy ők sem nyugodtak bele ebbe a helyzetbe.

Anyám azt még megérhette és bár beszélni már nem tudott de elmondhattam neki hogy sikerüllt az érettségim és nem hiába törte magát mert egy évvel később a felvételim a jogra is eredményes volt.

Neki köszönhetem mert mindig ébren tartotta a parazsat bennem hogy vakvezető kutyával közlekedem bár Prézlivel már nem találkozott, és tudjátok néha azon kapom magam hogy szó szerint ugyan azokat a mondatokat mondom bizonyos helyzetekben vagy olyan poénokat sütök el amelyeket ő is szokott.

Bejegyzés jelentése

Tovább a teljes bejegyzéshez

“A fény túlsó” és innenső oldalán

Forrás: Vakvágta | 2012 május 5.


Sziasztok!

Folytatódik a Szuzisztori, mivel tavalyhoz hasonlatosan idén Április 27-én is megünneplésre került a vakvezető kutyák világnapja.

Az egyesületem a Lárke meghívta Vitéz Lovag Rithnovszky Jánost egy előadás megtartására. János a magyarországi vakvezető kutyakiképzés megteremtője és valódi példakép lehet nem csupán számomra. János ha jól tudom már 82. életévében jár és nem csupán látás, hanem hallás és mozgássérült is mivel 6 Kilogramm robbanóanyag lépett működésbe mellette ezért bal karját, szeme világát és egyik fülére a hallását elvesztette. Aki János életére kíváncsi számukra ajánlom a Fény túlsó oldalán című könyvet mely keményen életszagú de nem mellőzi a boldog és a hétköznapi pillanatok megörökítését sem.
Gondolták volna hogy János “bácsi” nem is egyszer hanem rendszeresen állapota ellenére csónakba szállt és ott pecázott? Mikor tíz éves koromban lázas betegen a Kossuthon először hallottam róla és arról hogy sokszoros hátrányból indulva sem adta fel hanem aktívan sportolt, sakkozott, kultúrprogramokat szervezett és ez vágta ki nálam a biztosítékot evezett és onnan tudta hol a part hogy jól kiképzett kutyája hangjelzéssel segítette a tájékozódásban- ekkor gyermek ként azt éreztem hogy ugyan már mi ez az én betegségem ami lázzal jár és mi ez az én vakságom az ő helyzetéhez képest… Négy évvel később Jánossal és Triton nevű kutyusával a Vakok Iskolájában találkoztam és ez pecsételte meg véglegesen a sorsom akkor éreztem hogy mindent el fogok követni annak érdekében hogy egy ilyen okos és bátor jószág kísérjen engem is útjaimon. Régebbi olvasóim tudhatják hogy tizennégy évvel ez előtt nagyon meglepett hoyg egy labrador retrievert “sózna” rám és egyáltalán nem is tudtam hogy mi ez és milyen fajta a Prézli névtől meg nevetnem kellett…

Az elmúlt évek alatt sok pozitív és kevésbé pozitív tapasztalatot gyűjtöttem Prézlivel és Szuzival a külvilág hozzánk állásáról és e világnap alkalmat ad ezek felidézésére.

Először is csak megemlítem hogy az étterem, vendéglátóhely, vagy üzlet tulajdonosok figyelmébe szeretném ajánlani az alábbi jogszabályt:

27/2009. (XII. 3.) SZMM rendelet
a segítő kutya kiképzésének, vizsgáztatásának és alkalmazhatóságának szabályairól.

Aki jóban van az internetes keresőkkel találhat néhány nyilatkozatot melyekben kutyás tapasztalataimról beszélek. Ilyen zavart okozó helyzet hogy korábban a Magyar Vakok És Gyengénlátók Balatonbogláron található üdülőjébe mondván hogy a komplekszum nem alkalmas kutyás nyaralásra vakvezető kutyát sem eresztettek be, mostanra az a tervezet és talán gyakorlattá is fog válni hogy kenel épül az udvaron ahol napközben az ebet el lehet helyezni, de annyi a kikötés hogy egy turnusban csak egy kutyás lehet. Pürroszi győzelem született, mert lett is megoldás meg nem is gondolom sorsolás útján dől majd el hogy ha ugyan arra a turnusra több kutyás látássérült is jelentkezik hogy ki nyerhet bejutást az üdülőbe, bár magam részéről én egy kutyák között megrendezett úszóversenyt tartanék igazságosnak.
Komolyra véve a szót aki elolvassa az említett jogszabályt láthatja hogy strandokra is a szabályok betartásával bevihetjük a vakvezetőt és nyilván én magam résziről társaságban szeretek strandolni és akkor valakit meg tudok kérni arra hogy vigyázzon Szuzira. Azt is csak emlékeztetőül mondom hogy amikor a volt párommal és barátokkal mentünk ilyen helyre akkor ráadásul két kutya is volt velünk tehát a jegypénztárnál kétszeres sokkot kaptak.

Gyakrabban utazik az ember autóbuszon minthogy strandolna, ezért említem hogy néhány Volán társaságnál van olyan rendelkezés hogy egy buszon csak egy kutya tartózkodhat, de elképzelve a Győr-Budapest viszonylatot, ha reggel a fél hatkor induló busznál valaki kutyával már felszállt előttem akkor én menjek vonattal? Vagy várjam meg a következő buszt ami csak huszonnégy óra múlva indul?:) Nyilván a sofőrök ennél ésszerűbben gondolkoznak és nem tartatják be szigorúan a szabályt, de akkor ha egy rendelkezés nem életképes mi az oka hogy életben van?
Imádnivaló az a jelenség is mikor az első ülés a buszon foglalt, és minden áron olyan helyre akarnak betuszkolni minket a kutyusainkkal ahol kerék van és akkor vannak azok a megjegyzések hogy”még a kutya válogat hogy hová feküdjön? Micsoda dolog!”, kíváncsi lennék ha ennek az utasnak kellene úgy utaznia hogy egy kerék domborulatán feküdne és folyton attól kellene tartania hgoy vagy kizuhan a folyosóra kanyarban, vagy fékezésnél beszorul az előtte lévő ülés alá mennyire válogatna?

Vannak olyan szituációk amikor nem dobják ki az embert kutyástul a helyről, de azt mondták tavaly nyáron egy helyen nekem hogy segítenek leülni a teraszon a kutyussal. Átmentünk az éttermen tehát érzékelhettem hogy soksok szabad asztal van, kiléptünk a szabadba és leültetett a felszolgáló lány. Ekkor tettem fel neki azt a kérdést hogy kint is fogom-e hallani a vízilabda mérkőzést? A lány amennyire elképzelem különböző színekben kezdett el játszani, kiejtette kezéből a söralátétet és nagyon nem értette hogy miért fontos ez nekem. Aztán mondtam neki hogy most akkor menjünk vissza a zárt részre, mutasson nekem egy szabad helyet, a kutyám befekszik az asztal alá és ha vendég vagy a főnöke számonkérné rajta hogy miért bent adott nekem helyet akkor küldje csak oda hozzám ne féljen.
Ami még divatossá lett egy hangos zenés helyen önjelölt állatvédők szoktak letámadni hogy a kutyának ez a zene túl hangos de ne disco-ra gondoljatok, és persze tisztában vagyok azzal hogy Szuzi mi az amit jól vagy kevésbé jól visel, pl utálja ha valaki belefúj a mikrofonba attól megijed és hozzám bújik. Ilyenkor édes hogy mindenki aki körülöttem van mondja suttogva hogy csináljak valamit de én csinálnék ha hagynának ráadásul a mocorgásra feszültségre a kutya csak még jobban felfigyel és persze hogy nem fog lefeküdni.
Gyakran találkozom olyan magatartással is egy szoba foglalásánál hogy mikor akár telefonon akár e-mailben jelzem hogy vakvezető kutya is jönne velem akkor 5000 Forintot vagy bármekkora összeget szeretnének fizettetni velem és győzködés árán érem csak el hogy az extra díjat nem kell megfizetnem. Azok a szállások kivételek ahol már járt kutyás sorstársam és tudják hogy semmi ördöngősségre nem kell számítani, természetes az ha nem egy szőnyegpadlózott apartmant adnak nekünk mert abból bizony nehezebben jön ki a kutyaszőr.

Még egy gondolat erejéig térjünk vissza a közlekedésre, a nagyobb távolságú buszos közlekedésre.
Megtekintettem és a Volánbusz Zrt nemzetközi utazási feltételeiben az szerepel hogy csak Bécsbe illetve Szabatkára szállítanak állatokat, van egy kitétel hogy a darab és a tömeg korlátozás a segítőkutyára nem érvényes viszont azt nem olvastam benne hogy díjtalan lenne a szállítás, ezzel szemben egy másik diszkont buszos cég ingyenesen szállítja a különlegesen képzett kutyákat, ráadásul ők már a 2009-es rendeletből bizonyos részeket át is vettek. És még kérdezitek hogy miért repülővel közlekedem?:) Azért, mert bár a vonaton lehet külföldre is Szuzit szállítani de egy hosszú utazás esetében elképzelésem sincs hogy hol végezné el a dolgát, vagy mondjuk kérjem meg egy Adria felé irányuló utazásnál a határőrt hogy ugyan már sétáltassa meg a jószágot?

Más módon tekint egy segítőkutya gazdája a kutyára mint egy olyan tulajdonos aki csak reggel és este látja “kedvencét”, személy szerint jómagam sok barátommal együtt azon az állásponton vagyunk hogy kutyáinknak ne csak a munka a rohanás és odafigyelés jusson hanem a szabadidőnket is töltsük együtt, persze ilyenkor egy kicsi utánjárásba kerül sétahelyet találni ha az ember fia vagy lánya nem lát de a tapasztalatom az hogy azért az emberek többsége segítőkész bár kezdetben kicsit visszahúzódóak de ha normálisan türelemmel és elmagyarázva hogy miért mivel és milyen módon tudnak segíteni akkor a hála nem marad el.
Az úgymond érzékenyítés fontossága elengedhetetlen ezért vállalok én is sok olyan felkérést ahol előadásos vagy játékos formában beszélek Szuzi és az én mindennapjaimról mert sokan vannak akik testközelből nem találkoztak vakkal, vagy más fogyatékossággal élő emberrel. Két hete is egy jegyvizsgáló hölgy a vonaton mondta hogy majd segít a leszállásnál, én játékosan kérdeztem tőle hogy szerinte hogy kellene nekem vagy Szuzinak segíteni, mire széttárta a kezét és mondta hogy ezen még nem gondolkozott de ha elmondom akkor hálás lesz érte. Azt kértem tőle ha Győrbe érünk, jöjjön oda hozzánk és nyissa ki azt az ajtót amelyiken le kell szállni és ne lepődjön meg, elsőnek én és utánam a kutya fog leszállni, és még arra kértem hogy minden esetben kérdezzen rá hogy milyen módon könnyíthet a látássérült utas helyzetén mert mi sem vagyunnk klónozva.
Taxitársaságoknál fordul elő és nem csupán velem hogy bár jelzi az ember hogy milyen kutyával van és ennek szállítására alkalmas autót kér viszont ha a diszpécser elfelejti ezt akkor nem apró bosszúság megvárni az újabb autó érkezését. Szuzi mivel nem óriás kutya általában “jobb egybe” ül úgy hogy kicsit hátra van tolva az ülés tehát nem az a módi hogy felfekszik az ülésre hátul mint sokan képzelnék.
Jogász ként könnyű szerrel indíthatnék szórakozóhelyek, éttermek szolgáltatók ellen pereket, eljárásokat az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál de én a tárgyalásos megoldásban hiszek, de azért ha valaki elrúgja a pöttyöst akkor nem csak a magam érdekében mindent megteszek a jobb belátásra bírásért.

Most is sikerült hosszú megemlékezést írnom az általam annyira szeretett kutyákról de remélem nem voltam unalmas. Az olvasókat arra bíztatom hogy bátran lépjenek oda egy kutyás vakhoz és kérdezzék meg megsimíthatják-e az ebet, de etetni szigorúan tilos, az a gazdival tárgyalás alapját képezi ha neki ad valamit a rajongó és ő eldönti hogy mikor és milyen formában adja oda kutyájának.

Fakultatív program ként két régebbi írást nyújtok át nektek, az első néhány évvel ezelőtt íródott de aktualitása nem csorbult, a másikat meg nagy meglepetésre rólunk írta egy diáklány de csak most találtam meg.

http://minok.hu/vakvezeto-kutya-a-boltban/

pillantásában minden benne volt
Egy szép nap délutánján igyekeztem a székesfehérvári buszmegállóba, azzal a boldog tudattal, hogy már nincs sok idő az őszi szünetig, és beálltam a győri távolsági buszra várók népes kis csapatába.

2011. november. 16. szerda | Szerző: FMH

——————————————————————————–

TETSZETT A CIKK?Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw Delicious Digg Facebook GReader URLGuru StumbleUpon Tumblr Twitter Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!

nyomtatás | Küldés e-mailben | A+ | A- | Megosztom szóljon hozzá

A pillantásában minden benne volt A címzett e-mail címe:
Az Ön e-mail címe:
Üzenet
(Opcionális)
Másolat Önnek

——————————————————————————–

Rengetegen voltunk, és a járókelők csak nagy üggyel-bajjal jutottak át a várakozók sorfalán. Próbáltam arrébb húzódni, helyet hagyva másoknak, de valaki hátulról erősen meglökött, és nekiütköztem az előttem álló fiatalembernek. Bocsánatot kértem tőle, de nem nézett hátra rám, csak odafordult a mellette álló labrador retriever kutyushoz. Követtem a pillantását: ekkor vettem észre a segítő állat hátára rögzített piros takarót, fehér kereszttel. A fiatalember a pórázát fogja és beszél hozzá. A kutyus hátrafordul, rám néz, és pislog egy nagyot. Nem tudom, ki nézett már mélyen egy vakvezető kutya szemébe; abban benne van az a csoda, ami az emberekből javarészt régen kiveszett. Egy lény, aki segít egy emberen, akinek nagy szüksége van rá. Egy segítő társ, aki helyette lát. Egy állat, aki megtanult a mi, állatok számára felfoghatatlannak tűnő emberi világunkban boldogulni. Egy őszinte, igaz barát, akire gazdája rábízhatja magát. Egy őrző, aki mindig vigyáz rá. Egy kutya, akinek nem teher a segítségnyújtás, hanem értelme az életének; a feladata, amit legjobb tudása szerint elvégez, határtalan szeretettel és odaadással. Ez a csodálatos lény egyetlen pillantással megköszönte nekem, hogy elnézést kértem a barátjától…

Krausz Dóra 12.D
Tóparti Gimnázium,
Székesfehérvár Cí

Bejegyzés jelentése

Tovább a teljes bejegyzéshez

Látványosság a látványpékségben

Forrás: Vakvágta | 2012 április 21.

Sziasztok, szép munka vagy pihi napot!

Hosszú hallgatásomnak az volt az oka hogy össze-vissza utaztam az országban és kicsit át kellett szerveznem Szuzi és a saját életem is mivel Budapestről már csak vonattal tudok jószerivel Győrbe közlekedni és még mióta átépítették a Keletit a két mozgólépcsővel bonyolított metrólejáratot nem ismerjük Szuzival ezért Kelenföldre szoktunk kibuszozni a Népligettől.
Azért ott is éri meglepetés az embert, mert például kedd délután odajött hozzám váratlanul nyáron egy lány akivel egy ideig ismerkedtünk egymással aztán az én bonyolultságom miatt semmi nem lett a dologból. Beszélgettünk, és megkérdeztem tőle hogy mi az hogy néhány vonat a 9. és a 10. vágányról indul? Ugyanis a Győrbe közlekedő gyorsok ic- ec vonatok a 15.ről mennek, és elmondta hogy a vágányt a 6. vágányt újítják fel és ott van egy palló amin át kell menni. Azért vagyok kiakadva ezen mert nem tudom hogy még indig ez-e a helyzet de egy órát vártam a pályaudvaron és a hangosbemondó egyszer sem hívta fel erre a figyelmet. Bezzeg az százszor elhangzott hogy tilos a dohányzás az állomás területén. Nembaj, holnap este minden kiderül és remélhetőleg mindenki derül mert bízom benne hogy megtalálom a helyes utat.
Rendkívüli a bejegyzés mert jelenleg a Balaton Plázában vagyok egy üres illetve majdnem üres üzlethelyiségben mert a Lárke sok partnerével közösen ma hatamlas esélyegyenlőségi napot szervez és a vakok-látássérültek által használt eszközöket mutatjuk be illetve egy élettér egy pici le is van sötétítve.
Szuzi a mai napon fordult elő hogy másodszorra ügyesen a busztól elhozott ide, és olyan cukor volt hogy megállt annál a padnál is ahol a kollegák rá szoktak gyújtani, teljesen beidegződött nála az útvonal. Ismét csak bebizonyosodott amit az ő kiképzői Linda és Gabek mondtak hogy amikor a hétköznapi útvonalak rutinná lesznek nem érzi az ember hogy egy vezetőkutya mekkora segítség, de ha ismeretlen útvonalra kerül vagy új helyzetbe akkor szó szerint életmentő a segítség. Olyan érdekes hogy Győrben vagy máshol ismert terepen Szuzika sportosan közlekedik, a lépcsők előtt lassít csupán mert tudja hogy tudom hogy ott a lépcső, de a pályaudvartól most idefelé több lépcső és le-fellépő is van és olyan szépen lelassít előttük, megáll néz, bezsebeli a dícséretet és csóvál mondván ogy “tudom, ügyes vagyok de hát nekem kell vigyáznom rád!”
A lényeg tehát ha valaki erre jár akkor megtalálhatja e sorok szerzőjét és Szuzikutyust is és persze a kollegáimmal barátaimmal is beszélhet, vegyesen van a csapatban hozzám hasonlóan születésétől fogva látássérült vak iletve olyan aki később vesztette el a látását, vagy olyan aki úgymond aliglátó és bot nélkül tud közlekedni viszont a telefonját és a nem túl nagy betűket nagyítóval olvassa és a buszok számát sem mindigl átja ezért kerül ő és sokan mások kellemetlen helyzetbe.

Holnap ha valaki a Láthatatlanon jár, ott is találkozhat velem mert ott fogok rettenetkedni a sötétben.

Tegnap viszont Csákváron tartottam esélyórát melyről majd a Dunatv is beszámol de erről később írok még.

Zárásul egy történet Ceglédről:

Az art-ventura környezetvédelmi kiállítással voltam ott, két alkalommal, és nagyon megtetszett a város, az első alkalommal felkerestünk egy pékséget ahol nagyon kézséges volt a kiszolgálás, sőt mindkét alkalommal a helyi rádióban is voltunk.
Másodszorra a pékségben már nem zajlottak zökkenőmentesen a dolgok, mert én léptem be elsőnek Szuzival és a néni aki ott kiszolgált rögtön szólt hogy kutyával nem jöhetek be, én modntam neki hogy Szuzi vakvezető segítő kutya és van igazolványa is ha kell meg tudom mutatni.
De ő ragaszkodott hozzá hogy akkor sem biztos hogy bejöhetek, de már ott álltunk a pultnál. Ez nem is zavart annyira mert sok ilyen helyzetben voltam főleg Prézlivel régebben viszont ami megdöbbentett hogy egyszer csak az a felkiáltás hagyta el a hölgy száját hogy:

“Tesséék kérni!”
De könyi honnan tudjam hogy mit kérhetek? Akik velem voltak csak később értek oda és olyan érzésem volt hogy na hamar túl akar lenni rajtam, gyorsan “húzzak” el a pulttól nehogy valaki meglásson. Aztán valami lekváros sütiben és egy kávéban kiegyeztünk. A kávém meg csak-csak nem akart érkezni és a barátaimnak megjegyeztem hogy de fincsi ez a kávé, akkor jött rá a hölgyike hogy már megint velem van a “baj”
Bízom benne hogy azért megkérdezi a főnökeit és ők elmagyarázzák neki hogy Kockafej és a hozzá hasonló kutyusok “mások” mint a többiek.

Bejegyzés jelentése

Tovább a teljes bejegyzéshez

“With or without you”

Forrás: Vakvágta | 2012 április 10.

Sziasztok!

Olvashattok Szuzival rólunk is csak először a segítségeteket szeretném kérni, gondolom szombathelyiek jönnek szóba főként, de aki tudja adja át a következő “injúria” tényét. Híradókban is illetve az interneten is megtalálható Halász Gábor és Bömbi története amely sztorí engem rettenetesen felbőszített. Sajnos ügyet-lenke ségem miatt hivatkozást nem tudok beilleszteni de a keresőkkel meg lehet találni Gábor történetét. A rövid lényeg, hogy Gábor kerekesszékben éli életét és egy menhelyről kapott társat Bömbi (cuki a név) személyében egy vizsla kutyust aki a képek és filmek tanúsága szerint tud a fiatalembernek segíteni, a lámpa felkapcsolásában és talán másban is. A gond az hogy Bömbi kutyus még nem levizsgázott segítőkutya mert még csak hét hónapos de már úgy tűnik alkalmas a feladatára, és ahol Gáborék élnek abban a házban legalább egy lakónak nem tetszik a kutyus jelenléte és kifogást emelt ezért utolsó információim szerint Bömbi-baby elköltözött Gábortól.
Keresne a család új albérletet de olyat nem találnak ahová beengednék őket nem a kutyus miatt elsősorban hanem mert hogy a kerekesszék össze fogja karcolni a padlót vagy ami éppen ott van.
Én a magam szerény eszközeivel arra kérnék mindenkit aki teheti hogy segítsen a kutya-gazdi-család hármasnak mert el nem hiszem hogy a XXI. században ez egy megoldhatatlan probléma lenne. Azt tudom így laikus ként elképzelni hogy Bömbike rendes kiképzést és vizsgabizonyítványt szerezne és segítőkutyus státuszba kerülve már nem lehet olyan egyszerűen ki “ebrudalni” egy lakásból mert ha csendes a jószág akkor azért ne mondja nekem senki hogy anyira zavarná a szomszédokat.
A tényekhez tartozik, hogy egy Brüsszelben valamikor dolgozott látássérült ismerősöm mesélte, hogy egy vakvezetőkutyás finn gyakornoknak sem sikerült a naagy-nagy úniós vízfejben olyan albit találni ahová kutyástúl mehetett volna, tehát nem mondható el hogy “bezzeg Nyugaton”.
Így ismeretlenül is sok kitartást kívánok Gábornak és az őt támogató embereknek és ha úgy van és szükséges mindenhol el fogom mesélni történetét és bízom benne hogy nemsoká úgy fejezhetem be a mesélést hogy “és találtak egy megfelelő lakást és Bömbi boldogan segíti Gábor mindennapjait…”

De ha a “mindennap” szóba került, azért kaptok egy kiss kvikk vjút hogy nálam mi a helyzet mostanában.
Először is 33. évembe léptem és úgy érzem hogy semmit nem komolyodtam sőt egyre jobban kezdem elveszteni az eszem, régi törzs-gárda tagok emlékezhetnek arra hogy a harmincadik szülinapom kalandosra sikerült és nem a buli miatt, hanem mert rám tolatott egy furgon és én csak mosolyogtam hogy a “Főrendezőnek” milyen jó humorérzéke van.
A mostani birthsday is kalandosra sikerült dee mielőtt ezt megosztanám veletek, elmondom hogy két zenés ajándékot is kaptam, valamint képzeljétek az első köszöntés Martinique szigetéről érkezett, amit én csak a hajnali kávém mellett olvastam és úgy megörültem neki hogy a bögrét szinte levertem mint vak a poharat…
A következő ajándékot a busz-soffőr adta egy szórólap formájában hogy ápr 15.től hétköznap egy oda és egy vissza buszjárat lesz Győr és Budapest között, tehát élmény lesz a Népligetig eljutni amikor láthatatlanozom.

Dél körül pedig egy régi-régi barátom aki zongorázik és oktatja is felhívott hogy van-e három percem, és Mozart darabba beleágyazva eljátszotta a Happy birthsday című schlágert, és olyan jól esett hogy gondol rám mert volt vagy két éve hogy legutóbb találkoztam vele.

A másik ilyen ajándékom mondhatni hallatlan, mert Eduárd barátom aki hallássérült basszusgitározta nekem a U2 beautyfull day örökbecsűjét és teljesen meghatódtam ettől, feldobta a napom végét.

Rám is fért, mert áldozatául estem már megint annak hogy a közlekedési vállalatoknál nincs vagy nem annyi forrás áll rendelkezésre a karbantartásra mint amennyi kellene, sikerült az 1-es villamossal a kocsiszínbe elmennem. Ezt úgy tudtam meg hogy meglepetés ért, mert az az ajtó ami sosem szokott kinyílni a Népliget felé egyszer csak az az oldal is kinyílt még jó hogy nem szoktam teljes testtel rátámaszkodni mert ha ezt tettem volna biztosan kizuhanok.
Meglepetésemre közölték az utasok hogy kocsiszínbe jöttem és a jóisten bocsássa meg keresetlen szavakat intéztem a közlekedési vállalathoz és azt is megemlítettem ha lekésem a győri buszom akkor valamelyik vezérigazgató haza is vihet autóval. Ahogy ott füstölögtem magamban életem egyik álma vált valóra mert a villamost vezető hölgy odajött hozzám és biztosan nagyon buta-meglepett és felháborodoott arcot vághattam mert ő jobban kétségbe volt esve mint én. A szerencsém az volt hogy egy fiú is ugyan úgy járt ahogy én is és segített eljutnom a Nagyvárad térig és onnan már csak annyi baleset történt hogy az ellenkező irányú metróra szálltam fel de ez az én hibám és figyelmetlenségem volt. Szuzi volt még aranyos mert amikor oda értünk a Nagyvárad tér felé közlekedő villamos megállójához ami nem járdaszigeten volt akkor ő nem a villamosra akart felszállni hanem ellentmondást nem tűrve bevitt egy presszóba, a fiú aki segített ő is, én is meglepődtem de úgy látszik Szuzi akarta hogy sörözzem egyet erre a nagy rémületre de tovább kellett mennünk.

Tehát óvatosan a villamosokkal és az utastájékoztatással, ráadásul a következő nap meg mivel vonattal jöttem Győrbe úgy jártam hogy leszállás után bementünk az állomás fő épületébe ahol a pénztárak is vannak, és aki nem ismerős neki mondom hogy olyan az állomás hogy van egy aluljáró amin keresztül át lehet jutni a sínek túloldalára ahol az autóbusz pályaudvar és az én lakóhelyem is található és meglepetés ért mivel a két komplekszumot összekötő folyosó egy vasráccsal volt lezárva. Nem volt baj mert ismerem a kerülőutat de kínos és kellemetlen tud lenni a dolog ha valaki nem ismeri az egyéb ösvényeket.

Bejegyzés jelentése

Tovább a teljes bejegyzéshez

Barbudától Budáig, az Asztóriától Asturiáig, kocka és gömb

Forrás: Vakvágta | 2012 március 27.

“Az ember maga a stílus”

Csak-csak nem akarják odafent hogy megírjam látogatásom a Mr1-nél illetve a pénteki “vakrandi” lefolyását mert magukkal ragadnak, szinte kikövetelnek maguknak az események, úgy érzem magam mint a pecás aki belógatja a @-át és utána nem tud dönteni kit-mit fogjon ki.

Edinának köszönöm hogy felhívta a figyelmem egy örömteli hírre amiről olvashattok egy rövid bejegyzést a www.rakonczay.hu honlapon is, mivel Gábor előkerült szerencsésen kikötött és hatalmas világrekordot állított fel de ami ennél is fontosabb hogy túlélte a tengeri kalandot, ma reggel hallottam vele interjút illetve ebből egy rövid részletet és abban azt mondta hogy az élete már sosem lesz olyan mint eltűnése előtt hiszen természetesen megfordult a fejében hogy mit gondolhatnak arról hogy nem jelentkezik várják-e még reménykednek-e abban hogy még látják őt vagy sem, bár szerintem tudta hogy Viktória ismeri az ő képességeit és bízik benne de ezzel együtt is tanulságos a számomra is ez a kitartás mid a szárazföldön mind a tengeren mikor már sok írás és műsor szól arról hogy jajj-de veszélyes átkenuzni az oceánt és nem így hanem úgy kellett volna.
Gyenge hasonlat de ez arra emlékeztet mikor a drága jóságos Prézli kutyám elszökött és nem tudhattam hogy visszajön-e, ha visszajön mikor és milyen állapotban és bizony volt olyan hogy már az ötödik percben elkezdtem feladni a dolgot és csak ültem és arra lettem figyelmes hogy bele esik egy teniszlabda az ölembe.
Gáborékkal kapcsolatosan én nem szeretnék írásokat belinkelni mert gondolom ő illetve ők sok helyen elmondják majd hogy milyen módon élték meg ezt a helyzetet és ha jól emlékszem elképzelhető hogy könyv is születik majd az átéltekről.
Régi emlékeket idézett fel ez az egész jelesül Chariére Pillangó című regényét amiből én nem tudom mi a teljességgel valódi és mi a nem de annak idején alig tudtam letenni.
Biztosan elfogom majd olvasni hiszen ahhoz hasonló kategória mint az “Életbenmaradtak” amelyet korábban megemlítettem az uruguai rögbicsapat Andok-béli megpróbáltatásairól.

Köszönöm ismét a sok hozzászólást a hosszabb írásomhoz és egy életem egy halálom, de Verának üzenem hogy ha kíváncsi az ilyen “földönkívüliek” életére mint én akkor keressen bátran a vaszaki…..gmail.com on, és másoknak is él ez a lehetőség, a “Terminátorok” miatt írtam ilyen érdekesen az elérhetőséget de aki legalább egy e-mailt elküldött életében nem fog vakon a sötétben tapogatózni.
Miért ez a címe a bejegyzésnek ami?:)

A mai napon rendhagyó esélyórát tartottam az ELTE IK-en, és még mindig a hatása alatt vagyok. Kedves barátomnak az ötletgazdinak Jucinak (akitől nem kértem adatvédelmi engedélyt a teljes neve közzétételére ezért említem így), és Abonyi Tóth Andor tanárúrnak köszönöm a lehetőséget hogy a kurzusán több mint egy előadásnyi időt nekem szentelt és a résztvevőknek külön köszönöm az aktív részvételt őszintén bízom benne hogy Emese sem késett el a következő előadásáról aki ahogy fogalmazta”utaznia kell” egészen az Asztóriáig bár ahogy mondta nekem úgy tűnt hogy olyan nagynak érezte a távolságot a két épület között mint amekkora Budapest és a spanyol kikötőváros ASturia között van. Timinek pedig köszönöm hogy megmutatott egy Kocka nevű helyet és hogy egyetért abban velem hogy Szuzinak kocka a feje teteje és igazán hősiesen eltöltött velem az előadást is tekintve közel négy órát. Jó-jó befejezem a bolond szóvicceim és inkább koncentrálok a lényegre.
Az óra úgy kezdődött a számomra mint mikor rajtoltatják a F1-es autókat a biztonsági autó kiállása után mert kicsit késett a buszom és hama-gyorsan Andor és Juci segítségével bele is csaptam a lecsóba, itt a fiatalok előtt számítógép van és telepítve van rájuk egy demó Jaws for Windows, és rögtön demonstráltam nekik hogy nekem ez a képernyőolvasó miért és mekkora segítség. Szóba került természetesen Szuzi és a hozzá hasonló kutyák összes kérdése, és mivel egy kérdésben túl sok rövidítés hangzott el felidéztem a Jóreggelt Vietnam c filmből azt a mondatot mely valahogy így hangzik hogy “Ha az ae ekkora vip, trükkösíteni kellene az sk-ját mielőtt kozzák”, de nem pontosan idéztem de hatalmas örömömre Andor kisegített és jól esett hogy nem lepődik meg azon hogy vakon filmeket és televíziót nézek.
Tudjátok mit, ha szeretnétek egy objektív leírást akkor látogassátok meg a :
abonyita.inf.elte.hu

honlapot, és az a fantasztikus hogy a tanárúr portálja csontra akadálymentes és szívemnek ez annyira kedves mint ahogy az is hoyg milyen meleg szavakkal ír a mai délelőttről, úgy érzem hogy végre ismét olyan oktatóval találkoztam aki nem szakmájának hanem hivatásának tekinti amit tesz és nem fél attól ha a tudását átadja azzal ő kevesebb lesz hanem őszinte lelkesedéssel egyengeti tanítványai útját.

Annak is örülök hogy megismerhettük Szuzival a Kocka nevű helyet nem tudom miért de nekem olyan szimpatikus volt mert egyszerre volt puritán de úgy éreztem ez nem megy a kiszolgálás rovására és amúgy is elfogult vagyok a kockákkal szemben, mert imádom a Masat 1-et is amiről megtudtam hogy majd újabb műholdak gyártása és felbocsájtása fogja követni és a kiskutyám feje teteje okán is.
Juci még egy érdekes dolgot is megmutatott (tudván hogy szeretem a gömbölyű formákat) a gömb aulát amiből persze semmit sem láttam de ennek a helynek ha a közepén egy ponton megáll az ember és beszél akkor az egész “csarnokban” lehet hallani mint amit sokat olvastam az ókorban épített görög színházzal kapcsolatban bár ezt is majd jól meg szeretném fülelni de Görögországban még nem járva nem lehetett rá alkalmam.

Sárosdon is tartottam pénteken két esélyórát a helyi általános iskolában ami akadálymentes, bár egy vicces dolog történt mert a segítőmmel beszállva a liftbe én gondoltam megkeresem a braille feliratokat a gombok mellett és ahogy tapiztam hopp hozzáértem a kapcsolóhoz és a másik három barátom előtt becsukódott az ajtó és ott maradtak a földszinten, úgy égett az arcom de olyan vicces is volt egyben.
Megjegyzem ma az egyetemen ugyan így jártam, szerencsére akkor a két lány közül sem Jucit sem Timit nem zártam ki a felvonóból csupán elindultunk egy ismeretlen emelet felé de hála istennek sikerült korrigálni.
Visszatérve Sárosdra, 7 és 8. osztályosoknak tartottam órát és jó volt látni hogy bizony mernek kérdezni, tudják hogy nem szabad csak úgy nekiállni egy segítőkutyát símogatni hanem előtte meg kell kérdezni, azt is tudták hogy a pontírással hol lehet találkozni, és volt két kislány akik az első óra után odajöttek Szuzizni és megkérdezték hogy nagy baj lenne-e ha a következő óra után is jönnének picid és nem rossz-e Szuzinak hogy ennyien állnak körülötte…, természetesen mivel nem siettünk a visszaindulással létrejöhetett a kutyálkodás.

Bejegyzés jelentése

Tovább a teljes bejegyzéshez

Ünnep után szabadon

Forrás: Vakvágta | 2012 március 19.

Valóban minden újraindul e hosszú hétvége után, nem kívánok belemenni a részletekbe hogy ezt a plusz egy napot amit kaptunk le kell majd dolgozni mert azt vallom ha valaki túlságosan előre néz még megbotlik egy kőben, tudjátok, én is megkaptam már hogy “nézzen a lába elé”, dehát én nézek:)

Köszönöm az előző hosszabb írással kapcsolatos hozzászólásokat, képzeljétek a szerelem és párkapcsolat témakörében meghívtak egy zuglói rádióba mely a Muzsikus Rádió nevet viseli pénteken délutánra kíváncsi vagyok igazán a kérdésekre téma felvetésekre.
Jártam egy másik rádióban is és sok sok pozitív élmény ért, de még feldolgozás alatt van a fejemben a Mr1 Kossuth Közelről című adásánál tett látogatásom de ezzel kapcsolatban is számíthattok egy szösszenetre.

Időlegesen el kell búcsúznom a “fiamtól” mert szünetel az “árny alatt” kiállítás szomorúságba azért sem estem mert jó sokáig működött a rendezvény majdnem két évig és lehet hogy két hétre egy Székesfehérvárhoz közeli megyeszékhelyen újra tudjuk nyitni, és Fehérváron is tervezzük folytatni a rendezvényt csak más helyszínen de ezekről írni fogok csak nem szeretnék valótlan vagy nem kikristályosodott információkat átadni.

Bizakodom hogy a hétfői restart rendet tesz az emberek szívében-lelkében és agyában mert már megint mindenki (tisztelet a kivételnek) rohant és törtetett az utolsó normálhosszúságú héten és a rövidített héten is.
A kedvencem az a hölgy akivel az egyik délután Győrbe utaztam Székesfehérvárról. Először azt nem értette miért a soproniak és a fokozatosan csökkenő távolságú úticélba igyekvők szálljanak fel előre, de ami sok volt érzékeny lelkének az az a tény hogy Győr előtt nemsokkal két ellenőr szállt fel a buszra és kérte a jegyeket és bérleteket. Felmutattam az enyém sőt az egyesületem által kiállított tagsági igazolványom is megmutattam mert így szabályos. Az inkriminált (kriminális) asszonyság vonakodott megmutatni a menetjegyét ezzel ellentétben elkezdte ócsárolni az ellenőröket, többek között azt mondta nekik hogy el nem tudja képzelni hogy miért nem találnak más normális munkát és miért őt izélgetik, kérjék a politikusok menetjegyét. A fiatalemberek egyáltalán nem jöttek ki a béketűrésükből, elmondták a hölgynek hogy ez is munka mint egy másik munkakör és megemlítették hogy amennyiben nem mutatja fel emberünk a jegyét akkor meg kell büntetniük. Fair volt az eljárás már vagy negyedszerre kérték hogy igazolja szabályosan vesz részt az utazásban. És ekkor szabadult el a pokol mert a közelben ülő két fiatal srác megunta a cirkuszozást és csak annyit jegyeztek meg hgy “adja már át a jegyét!”, de bár ne tették volna mert a nő előkapta a jegyet és mint egy tűzokádó sárkány hátrafordulva osztotta a negatív energiáit, hogy őt sem érdekelte hogy a fiúk miről beszélgetnek és egész úton hallgatnia kellett a bolondságaikat.
Hozzá kell tennem hogy egyáltalán nem voltak hangosak és én is csak azért tudom hogy C Ronaldo és Leo Messi volt a témájuk mert odakoncentráltam:)

Ezt leszámítva is zsúfolt hetem volt mivel Vácon jártam az Art-ventura kiállításon vezettem csoportokat, ez egy olyan rendezvény melyen az alkotások akadálymentesek mert tapinthatóak illetve egy audioguide-nak nevezett készülékkel meghallgatható az az információ ami amúgy az alkotás mellé van írva, és az elvetemültebb látogatók engem kérdezhetnek akár a vakságról vagy Szuziról ha annyira nem elkötelezettek a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés témaköre iránt.
Örömteli volt azt tapasztalni hogy voltak nagyon érdeklődő és tájékozott osztályok is így az ő esetükben előfordult hogy nem én hanem ők beszéltek. Kapcsolódik a rendezvényhez egy “zöld krajcár” nevű játék is ahol naggyon szuper bringákat lehet nyerni, a játék lényege hogy zöld cselekedeteket kell felajánlani és fotóval dokumentálni hgy ezek meg is valósulnak, de szerintem guglival meg fogja találni akit érdekel a játék bővebben.

Szép hetet kívánok nektek, én természetesen “láthatatlan” kiállításoztam a hétvégén és milyen a véletlen vagy a véletlennek nevezett jelenség szombaton egy rég nem látott valaki bukkant fel a sötétben és egyáltalán nem ment el mellettem:)

Bejegyzés jelentése

Tovább a teljes bejegyzéshez

A szerelem vak?

Forrás: Vakvágta | 2012 március 12.

Sziasztok!

Új lendületet adok a vágtának,  rögtön egy hosszabb írással örvendeztetlek meg titeket és  természetesen  várom az esetleges kérdéseket, hozzászólásokat,  bátran lehet vitatkozni az állításaimmal, véleményemmel.

Ilyen az igazi vakszerelem
Egy hazai felmérés nemrég azt állapította meg, hogy a látássérült emberek többsége látó társat szeretne maga mellé.
A szerelem vak – A Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány e címmel adott ki közleményt nemrégiben, melyben azt vizsgálta-firtatta, a látássérült (aliglátó, vak, gyengénlátó) emberek mi alapján választanak párt. Ezen felbuzdulva és a saját tapasztalataim, valamint a környezetemben elvégzett rövid és semmi esetre sem reprezentatív felmérés és régebben olvasott írások alapján mint születésétől fogva jelenleg vak szingli, úgy döntöttem, én is a világra szabadítom gondolataim.
Felmérések, kutatások szerint a Magyarországon élő átlagember számára a vakság a legijesztőbb fogyatékossági állapot. Sokan egyáltalán nem tudják elképzelni az életüket vakon, ezzel együtt nem is gondolnak arra, hogy ha esetleg elvesztenék a látásukat, pont a párválasztáson ügyködnének. Sokan mondták: „örülnék, hogy élek, biztosan nem az ismerkedés lenne a legnagyobb  problémám”.
Amennyiben valaki élete folyamán veszíti el akár teljesen, akár részlegesen a látását, hatalmas traumát jelent számára, és fél vagy egy évig valóban nem a randevúk szervezésével fog foglalkozni, bár hozzá kell tennem, találkoztam olyan fiatal lánnyal, aki miután elvesztette a látását, két-három hónapot követően ugyanott folytatta az ismerkedést, ahol korábban abbahagyta, csak más módon, és erre a „más módra” még ki fogok térni.

Hatalmas kérdés, hogy amennyiben valaki elveszíti a látását és van párja, élettársa, az a pár, a család együtt tud-e maradni a megváltozott körülmények között, illetve a látását vesztett nem látva is vonzónak tartja-e majd partnerét. Mindkét esetre tudok példát, ezeket azonban azért nem boncolgatnám, mert a mostani alaphelyzet, amivel az olvasókat megismertetni szeretném, az az az állapot, amikor teljesen vakon, vagy csak minimális látással történik a párválasztás.

A hírekből és a róla készült filmből tudható, hogy amikor Ray Charles, a híres amerikai vak zenész egy lánnyal ismerkedett, akkor a csuklóját érintette, tapintotta meg, ez alapján vont le következtetést a hölgy alakját illetően. Arról nem szól a fáma, hogy az isteni Ray érdeklődött-e a kiválasztott szeme vagy haja színe iránt, illetve ha ezt meg is kérdezte, befolyásolta-e őt a döntésben. Gyanítom, nem…

Az első szerelmek
Mivel egy kevés fénynél sosem láttam többet eddigi életem során, a lányok sosem a látvány alapján tetszettek vagy voltak kedvesek számomra. Julcsit is azért kedveltem annak idején 6-7 éves koromban, mert egyszerre volt kedves és kacér, amikor szándékosan odébb tette a homokozóban a kislapátom, hogy ne találjam meg. Nézzék el nekem, de a külső jegyeit nem tudom most leírni, mert már akkor sem ez volt a hangsúlyos, de arra emlékszem, hogy mindig kellemes illata volt, arra emlékeztetett, mint mikor az ember kiteszi a napra az ágyneműt, és éjjel pedig belefekszik. Júliám annyira megbabonázott engem, hogy mikor szobafogságra ítélték, akkor felmásztunk a földszinti ablakába, hogy így beszélgessünk vele, és mikor a szülei jöttek, én ugrottam le utoljára, és ez az ugrás annyira balszerencsésen sikerült, hogy az egyik bokám zúzódott, és egy hét fekvő-, valamint három hét már járásra alkalmas gipszes időszak következett.

Az első, mondhatni igazi nagy szerelmem 15 éves koromban, 1994 tavaszán döntött le a lábamról, akkor én még a budapesti Vakok Általános Iskolájába jártam mint kollégista, mivel győri lévén meglehetősen húzós lett volna a napi bejárás, tehát megismertem őt, aki két évvel volt fiatalabb nálam. Már az ismeretségünk második percében tudtam róla, hogy barna, hosszú haja van és zöld szeme, de ha más színeket említett volna, az sem igazán befolyásolta volna a döntésemet, hogy szeretném jobban megismerni. De miért is rá esett a választásom? Gyakran hallok olyanokat hogy: „maga vak, tehát a hang a legfontosabb az ismerkedésnél”, ez nem teljesen így van; kétségtelen, hogy van olyan női hang, ami jobban tetszik, mint másé, de ez csak egy adottság a sok közül, ráadásul ezen nem is lehet változtatni. Ami nagyon megfogott az első szerelmemben, az a humora, a nyitottsága, hogy komolyabban gondolkozott, mint a vele egykorúak, de megvolt benne az a vidámság is, mint bennem.
Ez az első kapcsolat nem tartott soká, mert én befejeztem az általános iskolát, és Győrött folytattam a tanulmányaim és az udvarlásaim.

Mivel az iskolában, és mondhatni a tágabb környezetemben olyan emberek vettek körül, akik teljesen jól láttak, kicsit nehezebbé vált a kapcsolatfelvétel a lányokkal, mert ha ők nem jönnek oda hozzám beszélgetni, akkor én jószerivel azt sem tudom, ők merre vannak, nemhogy megpróbáljam leszólítani őket. Tiniként, mint a kortársaknál is, egyre nagyobb hangsúlyt kapott a külső (nem azért írom, mert most nem fontos, csak akkor gyakran túlságosan is meg szerettem volna felelni), és ez kihatással volt a keresési szempontjaimra is, ebben a néhány évben a tökéletes, a legcsinosabb lányt kerestem (sokan vagyunk talán így ezzel), próbáltam a legjobb, leggyorsabb, „legerősebb” lenni, talán a filmélményeim hatására is és gyakran olyan helyzetekbe is belementem, melyek erőn felüli energiát és munkát kívántak, és csak picivel később láttam, hogy igen kevés eredményt sikerül velük elérni.

Nagyjából 17-18 éves koromra jutottam el odáig, hogy beláttam: olyan versenyszámokban nem érdemes indulni, amiben az ember nemhogy nem nyerhet, de egy kis mosolygáson kívül mást nem vált ki rajongása tárgyából, ezért már nem szerettem volna minden áron, például a buli kedvéért vakon kosárpalánkra dobni, bizonyítandó, hogy nekem ez is megy, hanem a beszélgetésekre, jó poénokra, a kiszámíthatóságra helyeztem a hangsúlyt. Borzasztó fontos egy súlyosan látássérült vagy vak embernél is, hogy ne értse félre a közeledő lányokat, nőket, kell ahhoz a tapasztalat, a jó kérdések és megérzés is, hogy el tudjam dönteni, valaki azért érdeklődik irántam, mert az állapotom érdekli, esetleg tetszik neki, amiket mondok, vagy unatkozik, vagy 100 százalékban kíváncsi rám, mint férfira, és meg szeretne ismerni. Célszerű nem messzemenő következtetést levonni abból, ha egy lány átkísér az úton, én már jártam úgy, hogy egy hölgy, akivel kétszer találkoztam csak úgy kutyafuttában, a városban egyik hétfő reggel szakadó esőben meglátott minket a kutyusommal a buszmegállóban, és mivel ő autóval volt, elvitt dolgozni, de eszembe nem jutott, hogy megkérjem a kezét csupán e miatt, nyilván próbáltam az autózás alatt leszervezni egy következő találkozót, ami mellesleg nem jött össze, viszont a mai napig sem tudom, hogy ő hogy néz ki, rövid vagy hosszú-e a haja, annyi információm van, hogy sportos, mert ez a beszélgetésből kiderült.

Látható a fenti példából is, hogy a hétköznapokban hogyan zajlik egy ismerkedés látássérült oldalról.
A képernyőolvasó és nagyító szoftverek segítségével vakon is lehet internetezni és néhány társkereső oldalt is használni, hozzá kell tennem, hogy ezek nem mindegyike akadálymentes, és nem hiszek abban, hogy létre kellene hozni egy speciálisan látássérülteket kiszolgáló ilyen portált, mivel ez a különbségek hangsúlyozásával járna.
Egy ilyen oldalon talán egy kommunikatív látássérült előnyben is lehet a versenytársaihoz képest, mivel ő nem a külső alapján fog választani, hanem a bemutatkozás, levelezés, csevegés alapján válik számára egy másik társkereső izgalmassá. A kardinális kérdés itt az, hogy mikor és milyen módon közli az ember, hogy vak, látássérült, azzal, akivel éppen ismerkedik. Tavaly ősszel kerültem olyan helyzetbe, hogy egy lány egyórai beszélgetés után küldött nekem képet magáról, és én erre elmondtam neki, hogy nem látom a képét, mivel nem látok, viszont ha leírja, hogy mi látható a képen, akkor megköszönöm, de röviden és tömören annyit válaszolt, hogy akkor vegyek fel szemüveget, és eltűnt…

Véleményem szerint a legjobb ismerkedési alkalmak közé tartozik egy kutyasétáltatás, házibuli vagy olyan szórakozóhely, ahol beszélgetni is lehet, mivel egy zsúfolt tánctéren teljesen vakon, „se hall, se lát” állapotban kicsit bonyolultabb az ismerkedés, de harmincas kortársakkal beszélgetve, akár látók, akár nemlátók, ők is ezekkel a kihívásokkal küzdenek, el lehet mondani, hogy e téren esélyegyenlőség van.

Korántsem jelenteném ki, hogy egy vak férfi vagy nő számára a másik külseje lényegtelen, viszont azt kategorikusan cáfolnám, hogy minden látássérült úgy ismerkedik, hogy a leendő partnere arcát végigtapogatja. Elképzelhető, hogy van, aki ezt igényli, de számomra az arc annyira intim kategóriába tartozó terület, hogy egy első randin egy kávézóban nem fogok testszkennert játszani, azért sem, mert ha addig nem keltené fel az ember a figyelmet, egy arcot tapogató ember látványa biztosan helyi szenzációvá avanzsálna.

Barátaim körében férfiak és nők vegyesen azt az álláspontot képviselik velem együtt, hogy a választott legyen igényes, hozza ki a külsejéből, amit lehet, és ne gondolja, hogy egy látássérültnek nem számít, hogy a párja miben jelenik meg egy belvárosi séta vagy más rendezvény alkalmával. Visszafelé is igaz a történet, bár itt is meg kell találni az egyensúlyt, azzal együtt, hogy számomra fontos, hogy jól érezzem magam abban a ruházatban, amiben vagyok. Ki másnak szeretnék tetszeni, mint a páromnak, illetve akivel éppen tart a megismerkedés, ezért szívesen fogadok tőle tanácsokat, hogy ez a frizura vagy az az ing előnyös vagy sem, viszont mikor ez elmozdul abba az irányba, hogy az embert át próbálja szabni a saját stílusára erőszakosan, garantálom, hogy zárt kapukat fog találni. Egyszer egy három randevúból álló történetem végén azt kaptam meg, hogy a lány nem kíván többet velem találkozni, volt egy aprócska félreértés, de hozzátette, hogy nem öltözöm elég színesen. Jót mosolyogtam ezen, mert ha „betuszkol” egy próbafülkébe, és javasolja, hogy ezt vagy azt hordjam, mostanában nem mondtam volna nemet.

Meglepő számomra is, amiről a nemlátó nő ismerőseim beszámolnak, de úgy érzik, hogy kicsivel nehezebb helyzetben vannak, mint a nemlátó férfiak, bár az ismerkedés a lányokat illetően gördülékenyebben indul, hiszen aki lát, le tudja szólítani a lányt, és ez még mindig elfogadottabb, ha a férfi kezdeményez, viszont nem biztos, hogy el tud jutni egy komolyabb kapcsolat szintjére. Ennek több oka is lehet, akadnak olyanok, akik izgalmasan vonzónak tartják, ha egy vak lánnyal ismerkednek meg, mondván az érintéseknek nagyobb a szerepe, és valami különlegességet keresve kezdenek kapcsolatot, másoknál egy magasabb szinten reked meg a kapcsolat, vagy akkor, mikor a barátoknak kellene bemutatni a lányt, vagy akkor, ha kicsit más közös programokat kell szervezni, illetve más módon kell felkészülni rájuk, mint egy látó pár esetében, és ami súlyos gondokat szokott okozni: a látó fél családjának kapcsolatot ellenző magatartása. A „jobbat is kaphatsz” és a „kiszolgálhatod egész életeden keresztül” kijelentések ilyenkor nem ritkák, és a nem eléggé magabiztos ember be is dől ezeknek. Történt már velem olyan, hogy amint közelebb kerültem egy lányhoz, aki történetesen jól látott, rögtön más olyan látó fiú ismerőse is felfigyelt rá, aki korábban nem is szeretett volna e hölgy esetében kapcsolatot.
Tévhit, hogy egy látássérült lány nem tud az alkalomhoz illően felöltözni, igen-igen sok olyan lányt ismerek, akik nem megjátszásból, de harmonikusan, elegánsan, ha a helyzet úgy kívánja, kihívóan öltöznek fel. Ez sem működik másképp, mint általában, mert akár lát, akár nem, egy nő sokszor kikéri a barátnői véleményét az öltözködéssel kapcsolatosan.

A pasik sem ússzák meg kellemetlen megjegyzés nélkül, mert a kiválasztott lány családja részéről itt a „sosem lesz autója” vagy a „hogy fogja megszerelni, ha valami elromlik” mondatokat, illetve ami máshol is gondot szokott okozni, a „biztosan eleget keres, hogy megadjon neked mindent?” köré lehet fűzni a problémás helyzeteket.
Egyetemista voltam, 22 éves, és egy 4 évvel fiatalabb lány édesapjától az apával való találkozás második percében megkaptam, hogy „ha baja lesz a lányomnak, megveretlek” mondatot, és nagy erőfeszítésembe került, hogy ne reagáljak valami „ütőset”, de a reménybeli kapcsolat érdekében csendben maradtam, csupán bőszen bólogattam.
Nem állítom, hogy a vakságom egyetlen szakításnál vagy kapcsolat befejezésénél sem játszott szerepet, de ha így is történt, inkább más körülmények miatt nem folytatta valamelyikünk a viszonyt.

Nem kerülhetem meg a testiség a szexualitás témakörét sem, különösen azért kap ez  nagy hangsúlyt  mert ezt illetően is élnek sztereotípiák, ezeket olyan részletesen nem tárgyalnám de utazás közben kaptam én már olyan kérdést hogy a fülem ketté állt, az érdeklődő  arra volt kíváncsi hogy vakon hogy tud egy fiú eligazodni a tekintetben hogy ha egy lánnyal van akkor mit hol talál, és  természetesen megnyugtattam hogy az ösztönök azok nálunk is megfelelően irányítják az embert.

Az érintéseknek talán megnő a szerepük mert a szemkontaktus hiányát bizony megfelelően lehet kompenzálni. Az a véleményem, hogy itt sem feltétlen az a meghatározó hogy az ember lát vagy sem, hanem a neveltetés, a személyiség és a felvilágosítás milyensége tud sokat lendíteni vagy ártani.
Azt tudom, hogy egy-két lány megjegyezte, hogy milyen óvatosan érintem meg őket és hogy ilyennel kevésszer találkoztak, bár nem biztos, hogy ez a vakságommal áll összefüggésben.
Elmondható, hogy „nálunk” sem működnek az emberi kapcsolatok, ezzel együtt az ismerkedés más módon, függetlenül attól, hogy lát valaki vagy sem, a különbség csupán az, hogy más tulajdonság vonja magára a figyelmet, nem egy őzike-szempár vagy egy gyönyörű hajkorona, de szeretném felhívni látó férfitársaim figyelmét, hogy ezek az „élvezetek” nekik is járnak, bátran érjenek hozzá a partnerükhöz, és ha imádják a hangját, mondják el neki bátran. A volt párom hangját gyakran dicsértem, ezért kapcsolatunk elején ajándékba kaptam tőle egy felolvasott szöveget CD-n, hogy így is csodálhassam a hangját.

Ámor valóban vaktában lövöldöz, és én arra biztatom az olvasót, hogy merjen bátor lenni és kilógni a sorból. Kezdeményezzetek kommunikációt azzal, aki szimpatikus, hiszen sosem tudhatjátok, ki mellett megyünk el, és a „majd holnap” nem biztos, hogy jó stratégia. Elképzelhető, hogy addigra valaki megelőz. Úgyhogy vállaljátok fel az érzéseiteket tekintet nélkül arra, hogy a rajongásotok tárgya lát vagy sem, idősebb vagy akár fiatalabb, túl alacsony, vagy netán túl magas…

 

Bejegyzés jelentése

Tovább a teljes bejegyzéshez

Maszatolás

Forrás: Vakvágta | 2012 február 16.

Sziasztok!

Próba maszatolós bejegyzés következik mert még tanulom az új felületet.

A “külföldi szerű vagyok” bejegyzésem nem maradt el csak elhalasztódik a közététele.
Hallottatok a Masat-ról? A kis kocka alakú műholdról amit kutatási célból juttattak a világűrbe? Egyszer azért elmennék Francia-guyanára megnézni egy ilyen indítást meg a hely miatt is jó lenne.
Kár hogy ha jól tudom akkor ez a kis mű égitest egyben már nem fog visszajönni mert ha befejezte a működését akkor olyan pályára állítják aminek a vége a Föld légköre amiben meg elég, megsemmisül, pedig én igazán a kezembe fogtam volna még mikor ithon volt.
Nembaj, most marad a kocka-tetejű fejjel rendelkező Szuzi, aki tegnap szörnyűséget csinált, bementünk napközben kétszer is az autóbusz állomás mosdójába, és a második látogatás után megszólt minket a gondnoknéni hogy a kutyám a farkával összesározta a falat. Lássátok én ilyen gonosz vagyok hogy direkt összepiszkítom Szuzit mondván hogy ha nekem sem jó másnak sem legyen az:)

Még gyorsan két friss mai történet, reggel felszállt két nő a Győrből induló buszra, és már a jegyvételnél konfliktusuk volt a sofőrrel,mert nem minden adatot töltött ki a számlán mert számlásan vettek menetjegyet, és bár a busz késésben volt kitalálták mivel majdnem 2 óra az út hogy ők még a mellékhelyiséget meglátogatják hogy leszállnak. A vezető mondta nekik hogyő bizony 2 perc és elindul, de nem hitték el, és jól ottmaradtak.
Ugyan ezen az úton történt hogy Ászáron valaki le akart volna szállni de ott ahol ő gondolta abban a megállóban nem állt meg a busz és ott anyázott a sofőrnél én komolyan tartottam tőle hogy meg is támadja és akkor megint balhé és egyebek, de a vezető nagyon is nyugodt volt szerintem helyesen viselkedett, nem vette fel a keztyűt olyan volt int egy jó ügyfélszolgálatos.

Egyenlőre ezek a híreim innen az ország majdnem közepéről, remélem jól zajlott a “Bálintozás”, én Szuzival gyertyafényes estéztem…

Bejegyzés jelentése

Tovább a teljes bejegyzéshez

télből-nyárba

Forrás: Vakvágta | 2012 február 4.


Minél inkább hull a hó…


Azért-sem fogok a szibériai hidegről és a váratlanul hatalmasra nőtt összefogásról írni, mert hogy őszinte legyek ugyan azt érzem mint a fehérbot napja vagy a Karácsony ünnepe alkalmával hogy most hirtelen hűde-gyorsan mindenki odafigyel a másikra de a véleményem az, hogy nem csupán rendkívüli körülmények között kellene ezt a magatartást folytatni hanem a hétköznapokban is.


Én mindenesetre délután elindulok Fehérvárra árnyalattozni talán akkora hó nem esik hogy a buszok fennakadnának.


Megint bénázom de goglival megtalálhatjátok a hírt, mely szerint a kazah állatkertben a majmokat forraltborral itatják a -35 fokos hidegre való tekintettel, de az írások szerint a bor eléggé cukrozott és sok gyümölcs van benne, és a bébik vagy más veszélyeztetett egyedek nem kaphatnak a piából.


Karaganda is érdekes hely lehet viszont én egy tegnapi beszélgetés után inkább trópusi célpontok után kutattam a világhálón, arra voltam kíváncsi milyen feltételekkel és mennyiért lehet eljutni Kubába. Nyilván nem fogom az utazási irodát reklámozni de egy kb 11 napos utat néztem meg csak úgy kíváncsiságból. Az a helyzet hogy a repülőjegy is meglehetősen drága kb 240000 odas-vissza bár jobb lenne vissza már nem jönni, és erre jön még a kb 150000 Forintos díj amely a transzfert és a szállást tartalmazza. A program valahogy úgy alakul ebben az ajánlatban, hogy 3 nap havannai mászkálás utá 6 nap varaderoi gondolom strandolás következik, majd a végén irány haza. Ami meglehetősen meglepett hogy a fővárosi mászkálás során van lehetőség idegenvezető igénylésére, de ha magyar nyelven szeretné valaki a magyarázatot kb 20000-et kellene ráfizetni. Aztán nem is beszélve a soksok fakultatív programról amin nyilván nem kötelező résztvenni de ha valaki nem eléggé találékony vagy bátor vagy idegennyelvet nem beszél akkor marad számára a tengerpart és a szálloda szolgáltatásai?


Azon jártattam felesleges agykapacitásom hogy nem lenne olcsóbb először elutazni az Egyesült Államokba Floridába és onnan Kubába? Nyilván izgalmas lenne lélekvesztőkkel fordítva megtenni azt a közel 100 Kilométert a kontinensről a szigetre de azért én sokallom az útiköltséget, és amúgy is Havannán kívül Oriente tartományba mennék ha mennék mert a tavaly egyszer már megemlegetett Merle könyv nagy része ott játszódik és állítólag az ottani nyári karnevál valami fergeteges.


Lehet hogy csak én vagyok ennyire tudatlan az ilyen drága utazásokat illetően, de 2004 óta miután az egyik utazási iroda voltszíves csődbemenni a pénzemmel és az első spanyolországi utazásom álmával ha lehet akkor önállóan szervezem vagy szervezzük az utazásokat.


Tudjátok mit, jó lesz nekem a Kanári-szigetek bármelyike, de nem a lustálkodásról és napozásról jutott ez eszembe hanem néhány érdekességről amit a héten hallottam, például hogy élnek ott olyan leszármazottak akik egy bizonyos guancso népcsoporthoz tartoznak és viking kötődésük van de még kutatják hogy hogyan is kerültek oda, valamint Gomeira szigetén létezik egy nyelv mely csupán füttyel képes magán és mássalhangzókat kommunikálni a silbo, de hogy ne legyen ennyire képtelen a blogom kerestem videót is hozzá:


http://youtu.be/AqdAnGDMU2k


Valóban érdekes lenne ha Szuzival ilyen módon kommunikálnék egyrészt senki nem értené és eléggé nagy lenne a feltűnés, bár kétségtelen hogy hegyi terepen hasznos ez a fütyülős módszer mert messzire hallatszik és nem félreérthető, bár én más fütyülős ízes-ségeket is kedvelnék a hegyek között:).


Két dolgot szeretnék még nektek beharangozni, az egyik az hogy készülök Lola-asszony hozzászólása nyomán egy kis elmélkedésre melyet a jövő hét elején teszek majd közzé, a másik pedig hogy ha megnézitek a lathatatlan.hu weboldalt akkor láthatjátok hogy a kiállítás is készül a Valentin napjára tehát ha akad közöttetek aki nem mindennapi körülmények mellett szeretné e nap estéjét tölteni akkor foglaljatok, készüljetek és érezzétek jól magatokat. Ha tehetném én bizony elmennék a rendezvényre de jelenleg objektív akadályai vannak hogy nem tudom ezt megtenni:)


 

Bejegyzés jelentése

Tovább a teljes bejegyzéshez

gondolathalmaz, “hadd hulljon!”

Forrás: Vakvágta | 2012 február 1.


Sziasztok!


Tisztára kikészít ez a hideg, de úgy döntöttem történjen akár-mi is túlélem.


Eszembe jut egy film ami Kanadában játszódott Edmonton közelében, a címét sajnos nem tudom már, ott egy repülő zuhant le, és a szerencsésebbek a megmaradt roncsokban találtak fedezéket, viszont egy férfi és egy nő nem tudtak mozogni mivel annyira megsérültek és mondhatni kint a hómezőn várták a segítség érkezését. Lélektanilag olyan jól volt felépítve a film hogy bár nyár közepe volt én elkezdtem fázni és ami a művészi élményt emelte még hogy ez a bizonyos két túlélő hogy tartotta egymásban a lelket hol az egyik hol a másik került hullámvölgybe.


De jöjjön valami forróbb!


Mostanában újra voltak nemzetközi csoportjaim a Láthatatlan kiállításon, kellemes és érdekes tapasztalatokkal. Pénteken egy mondjuk nemzetközi kapcsolat szakra járó nagyobb tömeget fogadtunk és a csúcs az volt hogy a Népligetben vezető úton alig akartak haladni, én meg siettem volna de megelőzni nem tudtam volna őket, kicsit úgy jártam mint a nyuszika a viccben aki elmegy a zöldséges előtt álló sor mellett és a medve mindig hátradobja, és már a negyedik után mondja hogy”akkorma nem nyitok ki”:)


Tehát haladunk, a tömeg kb 30 ember előttem, én meg mivel utálok cammogni szenvedve mögöttük amig oda nem érünk a kiállítás bejáratáig.


Ott letettem Szuzikát a “garázsába”, és akkor édes dolog történt mert mindenki elkezdett találgatni angolul hogy a kutya honnan tudja hogy ide kellett engem hoznia és én miért jövök ide mikor itt majd sötét lesz és én nem látok tehát semmi újat nem tud-hat mutatni a kiállítás, és belőlük látok-e valamit, vagy semmit?…


Ott kellett hagynom őket kétségek között, mert be kellett mennem előkészülni a vezetéshez.


Öt perc múlva már a harminc ember is letette a kabátját és várták hogy csoportokra bontva elindulhassanak a sötétbe, és ekkor jött az én időm mert beléptem a “látható rész”-nek nevezett helyre és szóltam hozzájuk angolul hogy az első nyolc bátor jelentkező készülődjön és még szeretnék néhány hasznos információt közölni velük. Akkor esett le a tantusz nekik hogy pontosan mindent értettem amit találgattak miközben én Szuzit “parkoltam” ezért olyan csend olyan kínos csend lett, hogy mondtam nekik ha nem jönnek egyedül kell elindulnom a sötétbe mert ha sokáig nyitva van a bejárat elfogy a sötét. Ezzel azért sikerült oldani a hangulatot.


Nagyon faintos kis csapatom volt, három ukrán és három örmény származású hallgató, és mondtam nekik mert néhány tárgyra rá szoktunk kérdezni ami a térben található hogy ez vagy az mi nem tragédia ha nem tudják a pontos angol szót, írják körbe az is megfelelő elvégre nem vizsgán vagyunk.


Aztán a következő csoportom érdekes volt, ott is angol nyelven zajlott a vezetés, ők Szlovéniából érkeztek, és már-már zavaróan sokat használták az anyanyelvüket, és kérdeztem tőlük hogy van-e valami baj, vagy nem értenek-e valamit, de a válasz az volt hogy minden rendben van, és aztán szó szerint fokozódott a nemzetközi helyzet és akkor úgy határoztam, hogy jó, az egyik helyszínre átmenet magyarul mondom el az instrukciókat. Meg is lepődtek és egyből tudtak figyelni:)


Ha már az érzékenyítő rendezvényeknél tartok, pénteken egy nagyon is jól sikerült esélyórát tartuttam a csapatommal Abán az általános iskolában 7 és 8 osztályosok voltak és a második órára már teljesen elememben voltam.


Történt pedig hogy egy meglehetősen határozott fiú megkérdezte hogyh a nem látok akkor mi alapján választok barátnőt, és persze elmondtam neki hogy nem a külső a minden de azért nagyon picit számít és hogy egy kézfogásból mennyi minden kiderül, és erre nem tudom miért a hozzám közel ülő egyik lány irgalmatlanul elkezdett nevetni. Na nekem sem kellett több, megkérdeztem tőle hogy ha már így kineveti a módszereim végezhetünk-e egy kísérletet, és nem utasított el. Megkértem arra hogy nyújtsa felém a kezét, kezetfogtunk, de úgy képzeljétek el, hogy teljesen nem fedte egymást a két tenyér, ő így szerette volna és én erre rögtön elmondtam a benyomásaim hogy keményen meghúzza a határvonalat és mindenkivel pontosan közli hogy meddig mehet el vagy sem… és persze még másokat is mondtam neki de most felesleges lenne idéznem mert nem láttátok a helyzetet.


Aztán András, (így hívták a határozott fiatalembert) újra hozzám lépett, de ő is hozott magával valakit és kérte hogy a lányról aki Merci na mondjak valamit. Kicsit úgy éreztem hogy hitetlenkednek hogy valóban a beszélgetés vagy más alapján valóban le lehet vonni következtetést a másik milyenségére. Meg is történt, elmondtam az érzéseim de hogy teljes legyen a hatás hozzá tettem még azt is hogy szüksége is van a nyugodtságára mert egy olyan nevet adtak a szülei melyet viselnie és nem elviselnie kell és ez aztán a valami az igazi méltóság.


A kívánt hatás nem maradt el, ő is és a fiú is mosolyogva távoztak és mikor szálltunk volna be a minket szállító kisbuszba odajöttek megkérdezni hogy tudnak-e valamit segíteni a fellépésnél akár nekem akár Szuzinak.


Ami még az előző hétvége előtt kiderült hogy a székesfehérvári “árny alatt” kiállítás március 31.-ig maradhat az Aszalvölgyi úton, utána más helyet kell keresni, így törhetem a fejem de bízom a legjobbakban.


A szombat délután és éjjel a Cice-Lárke közös farsang ideje volt, akinek facebookon az ismerőse vagyok láthatta hogy milyen volt a kalózos jelmezem, amely a már emlegetett szemfedőből, egy régi kampós fehérbotból és a Gábor barátom által készített nemez bajuszból állt. Még akik segítették a kicsik-nagyok jelmezezését az “ecetes olló” kreatív csoport és önkénteseik, és hét órától pedig néha-néha kerioki is volt, és esküszöm hogy ártatlan voltam én csak táncoltam a Kft Afrikájára és énekeltem, de egyszer csak az orrom alatt lett a mikrofon és akkor már elkapott a lendület és többször is énekeltünk közösen a résztvevőkkel, aztán volt lambadázás is meg a Gipsy Kings féle volare és társai, de volt fánkevő verseny amin én nem vettem részt mert akkor épp valahol mással beszélgettem.


Őszintén remélem hogy lesznekmég ilyen közös rendezvényeink mert nem csak a munkakapcsolat a fontos de jó szórakozva is megismerni a másikat bizony-bizony új arcát mutathatja meg így mindenki.


 

Bejegyzés jelentése

Tovább a teljes bejegyzéshez

Blogleírás

Varga Szabolcs vagyok, születésem óta vak. Úgy gondolom, mindenkinek a maga életében kell megtalálni azokat a folyosókat, ahol boldogul. Itt, a blogomon ezekről a folyosókról írok nektek. Ha a kedves olvasóknak bármi kérdése volna hozzám, a vaszaki-kukac-gmail-pont-com címen várom a leveleiket!

Az NLCafé ajánlja

Blog jelentése